A MIÉP pécsi szervezete__Üdvözöljük honlapunkon.
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek/Cikkek
Hírek/Cikkek : A MIÉP-Jobbik Harmadik Út nyilatkozata

A MIÉP-Jobbik Harmadik Út nyilatkozata

Csurka István  2005.11.26. 19:44

Elkezdődött a ráhangolás, a magyarországi nagykoalíció bevezetése.

Miközben a két nagy párt bohócai és vezérszurkolói egymás haját tépik a porondon, a háttérből a nyilvánosság elé húzódva fokozatosan szivattyúzzák bele a közvéleménybe egy nagykoalíció lehetségességét. Eltelik néhány hét, és elkerülhetetlennek fogják nyilvánítani ezt a megoldást. Természetesen a német példára hivatkozva. Mindennek semmi köze sincs a magyar társadalom valódi szükségleteihez, igényeihez, aktuális és történelmi sorskérdéseinek megoldásához. A német nagykoalícióra való hivatkozás azért hamis, mert azt a német jóléti állam lebontásának globális parancsa teszi indokolttá. Ezt a műveletet egyik nagy párt sem meri egymagában végrehajtani. Ez egy kényszer, amit ráerőszakolnak a németekre. A német jóléti állam évtizedes felhalmozás közben alakult ki. A német munkásoknak, kispolgároknak, értelmiségnek, a társadalom legszélesebb rétegeinek is módjuk volt felhalmozni, takarékoskodni és különböző mértékben tőkéssé válni. Ezt a felhalmozott tőkét akarja most elvenni tőlük a globális piac, az amerikai tőkés társaságok és bankok hatalma. A német nagykoalíció tulajdonképpen védekezés és Németország felszámolásának közös lassítása. Magyarországon 1945 óta nincs felhalmozás, polgárosodás, ellenkezőleg: folyamatos a padláslesöprés és az eladósodás. Itt a nagykoalíció az eddig közösen, hajtépés közben elkövetett bűnök takargatására szolgálna. Magyarországon 1945 óta csak kiváltságos kevesek számára volt jólét, és most gyarmati, de inkább banánköztársasághoz hasonló viszonyok uralkodnak. Magyarországon mindenekelőtt rendet kell teremteni, és meg kell szüntetni az összefonódott MSZP-Fidesz-SZDSZ-elit törvénytelen rablásait, féktelen kizsákmányolását. Hazánkban nem a német, hanem a lengyel példát kell követni. Felülvizsgálni a törvénytelen úton, csalással és korrupcióval történt vagyonszerzéseket, meg kell büntetni a rablókat és a csalókat, és vissza kell adni a magyar emberek törvényességbe és igazságosságba vetett hitét. Az egymással civakodó porond-elit éppen ettől fél. Ezt legutóbb Stumpf István, volt kancelláriaminiszter árulta el a televízióban, amikor azt fejtegette, hogy nagykoalícióra csak a tíz százalékot elérő MIÉP- Jobbik Harmadik Út szövetség tízszázalékos választási eredménye szoríthatná rá a két nagy pártot. Ez nevetséges freudi elszólás volt, a félelem kibökése. Nehogy a Rend programjával indulókat be kelljen venni valamilyen kormányba, mert akkor vége a szabadrablásnak, és el kell viselni a nemzetközi tőkés központok, Tom Lantosék, Bronfmannék és Ariel Saronék roszszalló megjegyzéseit. Inkább Gyurcsány? Egy nagykoalíció egyébként a Fidesz végét jelentené. Azok a nemzeti gondolkodású emberek, akik most még, ha fenntartásokkal és vonakodva is, hisznek nekik, nemhogy elfordulnak tőlük, hanem - bocsánat a kifejezésért - köpni fognak rájuk.

 
Kapcsolatok
 
Háttérzene
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!