2005.07.04. 10:32

Kedves magyar testvérem!

Ezt a néhány ajánló sort, majd a füzet nagy részét is egy 71 éves magyar
férfi írja, akinek már recsegnek az izületei, és sokszor fájnak is, de aki
még szellemileg friss és alkotóképes, mert jó sorsa adományaként, és
Istene kegyelméből egész életében azt csinálhatta, amit szeretett
csinálni: írt és gondolkozott. Ezt a sorsot kívánom egyébként mindenkinek,
mert ez a kiegyensúlyozott, egészséges élet alapja. Munkánk ne legyen nyűg
és teher, hanem öröm és önérzet forrása.
Amitől egyébként nagyon messzire vagyunk. Mindenütt azt látom magam körül
az országban - és sokat járom az országot mint pártelnök, mint újságot is
író, mindig figyelő szem -, hogy az emberek sokasága nincs a helyén, mert
a hatalom, az őt kihasználó és kényszerítő rendszer nem hagyja, hogy
helyén állhasson, hogy kedvére munkálkodhasson. Nem adja meg neki a
lehetőséget, hogy tisztességgel művelhesse földjét, hogy esztergálhasson
fát vagy fémet, elmerüljön egy tudományban, és munkája eredményét szabadon
közreadhassa, s különösen, ha asszony és élni akar Isten adta természetes
hajlamaival, hogy csak és kizárólag egy család rendben tartásával,
gyermekek felnevelésével teljesítse ki saját életét. A rosszul, csak a
politikai hatalom fenntartása érdekében szervezett gazdasági rendszer
összepréseli és kizsigereli az embert. Pedig nem az ember van a
gazdaságért, hanem a gazdaságnak kellene az embert szolgálnia. Mai
világunkat sötét, gonosz, önző hatalmasságok, a pénz emberei végzetesen
rossz irányba taszítják. Egy szűk kör rendelkezik a pénz óriási
többségével és a pénzzel mindent el tud érni. Magyarország, a magyar nép
természetesen önmaga nem tud szembeszállni ezzel a világfolyamattal, de ha
jó vezetői volnának, vagy legalább a vezetők közé beengednének
tisztességes, a közösség javát szolgáló embereket is, akik a nemzet
érdekét tartják szem előtt és semmi mást, kialakulhatna hazánkban egy
olyan rendszer, amely csökkenthetné a magyarságra rótt terheket. De hát,
nem így van, hanem éppen ellenkezőleg. A Magyarországon gyakorlatilag már
kialakult kétpártrendszer mindkét pártja a globalizmus alávetettje,
kiszolgálója, mert hatalmát - azt a kicsit! - a pénz uraitól kapja.
Ez a kis füzet a nyájas olvasót semmi másról, csak arról akarja meggyőzni,
hogy ezen lehet és kell változtatni. Kell, mégpedig sürgősen, mert
nemzetünk végromlás felé, megszűnés felé halad. Éspedig nemcsak azért,
amit ma már oly sokan mondanak, hogy tudniillik a rendszerváltás során
bekövetkezett gyalázatos rablóprivatizáció során elvesztette nemzeti
vagyona, közös tulajdona túlnyomó részét, és a privatizálás során az
értékek harmincöt százaléka szőrén-szálán eltűnt, és még csak a felelősök
sincsenek meg, sőt még csak nem is azért, mert most a földünk körmönfont
elvétele, eladása kezdődött el végzetes formában, hanem elsősorban azért -
és ez egy íróember beleérző képességével meglátott összefüggés -, mert
népünk azon a ponton van, hogy feladja. Antall József még azt mondta, hogy
"lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni", most pedig ott
tartunk, hogy lélekben 15 millió - már inkább csak 13-14 akarja feladni.
És ezen egyáltalán nincs mit csodálkozni. Az a mérhetetlen mennyiségű
szenvedés, amely a nemzetünkre sújtott 1920, a trianoni országcsonkítás
óta, az, ami 1956 forradalmának eltiprása után ért bennünket, az a
fárasztó züllesztés, amely a kommunizmus évtizedeiben tette tönkre emberi
kapcsolatainkat, és végül az a mérhetetlen csalódás, ami az úgynevezett
rendszerváltás után ért és ér ma is bennünket, a kilátástalanságnak az a
sötét felhője, amely milliók életére most borul rá, bizony elégséges ok
arra, hogy sokan egy sóhajjal befejezettnek nyilvánítsák a nemzet
fenntartásáért való küzdelmet. Lesz, ahogy lesz, én nem tudok rajta
segíteni - mondják, vagy gondolják. Ez, testvéreim, a nemzethalál. A kép,
amit a "Szózat" költője megrajzolt, hogy tudniillik "a sírt, hol nemzet
süllyed el, népek veszik körül" és, hogy a résztvevők szemében "gyászkönny
ül", szép, de téves. Nincs gyászkönny, és országnyi sír sincsen. Az élet
úgy folyik, mintha mi sem történne. Csak előbb a tulajdont, majd az
értelmes munkát veszi el az idegen betelepedő, ráteszi a kezét a földre,
aztán megszünteti a kultúra folytonosságát, újrateremtődését, idegen
szokásokat vezet be, elrontja és megsemmisíti a nyelvet, és az egykor
büszke és a szenvedésektől is megszépült arcú nemzet helyén már csak egy
ostoba tömeg van, hullámzik bambán, áruházba be, áruházból ki. A magyar
történelem szűnik meg, s közben persze öt-hat millióra csökken a
magyarság, miközben az állampolgárok száma nem csökken, mert idegenek
jönnek ide jól élni, és a magyar helyett más szaporodik, de nagyon.
Birtokosok, parancsolók, menedzserek, őrzöttek és őrizők. Már minden az
övék.
Kedves magyar testvérem! Ezt a kis füzetet azért adjuk mindenkinek a
kezébe, és azért kérjük figyelmes elolvasását mindenkitől, hogy ne így
legyen. Mert ez nem eleve elrendelés. Még van másik megoldás is. Még nincs
itt az ideje az utolsó sóhajnak. Ha sokan határoznak úgy, hogy tesznek még
egy lépést, ha eltökélt értelmes magyarok döntenek úgy, hogy azok mellé
állnak, akik még soha, a legkisebb mértékben sem csapták be őket, és ha
sokan ismerik fel, hogy íme, van itt egy erő, amelyik soha nem hazudott,
de mindig ki merte mondani a meggyőződése szerinti teljes igazságot, amely
vállalta és vállalja az üldöztetést, az elhallgatást, az állandó
rágalmazást, akkor még nincs itt a vég, és nem is következik be.
Íme, mi azt mondtuk, hogy a rendszerváltásnak igazságtétellel és a régi
rendszer bűnöseinek elszámoltatásával kell kezdődnie, valamint a tulajdon
igazságos elosztásával. Nem fogadták meg intésünket, szélsőségesnek
nyilvánítottak, sőt üldözni kezdtek miatta, és most mindenki látja, mire
vezetett mindez, idegen gyarmat lettünk. Ma egy volt KISZ-fiú, egy régi
ávós, moszkoviták szolgálatában álló családba benősült milliárdos a
miniszterelnöke az országnak, aki olyan gátlástalanul ígérget, mint Rákosi
Mátyás, "népünk bölcs vezére". Íme, mi azt mondtuk, ne lépjünk be a
NATO-ba, mert fiainkat idegen világrészekbe viszik harcolni olyan
érdekekért, amelyekhez semmi közünk, és nemrégiben hatalmas anyagi
veszteségek után szégyenszemre haza kellett hozni a fiainkat Irakból, de
Szerbiában verik a magyarokat, és a NATO mossa kezeit. Hadseregünk meg
egyszerűen nincs. Íme, mi azt mondtuk: "Így, nem!", azaz ilyen rossz
feltételek között nem szabad belépnünk az Európa Unióba, amely régen nem
az, mint aminek hirdeti magát és most tanúi lehetünk a szétesésének -
óriási ráfizetéssel. De Európázó elitünk, ellenzék és kormány nem akarja
beismerni, hogy nekünk, a kiszorítottaknak volt igazunk. Mi azt mondtuk
mindegyik programunkban, és most is azt mondjuk, hogy az egész
Kárpát-medencei magyarság egy és oszthatatlan, s nekünk itt, az
anyaországban erős, hiteles, magyar demokráciát, magyar uralmat kell
megvalósítanunk, a saját történelemben kialakult életformánkat kell
élnünk. Családra méretezett kis egységeket kell kialakítanunk, belátható,
megművelhető birtoktesteket, ugyanígy a kisiparban, a kereskedelemben, a
belső értékekre figyelve, és magunkkal versenyezve. Nekünk a
környezetünkkel harmóniában kell élnünk, mert a megmaradt haza is
kivételes kincsekkel bír. A főállású anyaságot kell bevezetnünk, a nők
nyugdíjkorhatárát le kell szállítani, hogy maradjon még tevékeny
életidejük a nagycsaládoknak. Mi azt mondtuk, hogy a magas jövedelmeket
nagyon keményen meg kell adóztatni, mindenkit el kell számoltatni, és
mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy a munkájából tisztességesen
megéljen, boldoguljon. Semmit nem fogadtak meg javaslatainkból,
pontosabban a Fidesz átvette gondolatainkat, de amikor kormányon volt, nem
tett érdekükben semmit. Szélsőségesnek és feloszlatandónak ítéltek meg
bennünket mindkét oldalon, és ma itt tartunk, december 5-e szégyenénél és
benne a teljes kiábrándultságban. S ezért egyaránt felelős a mai
kétpártrendszer minkét nagy pártja, minden addigi kormány. Csak egy komoly
erő van az országban, amely nem tehető felelőssé a romlásért: a MIÉP.
Miért is üldözik, bomlasztják, hallgatják el a MIÉP-et? Ezt gondolja meg
mindenki. Mégsem kérünk mást, csak figyelmes elolvasást, gondolkodást és a
feltárt összefüggések mérlegelését. A gondolkodó magyarokra van szükségünk
minden társadalmi rétegből, mindegyik foglalkozási ágból, és a családon
belül is. Talán az asszonyokat kérjük mégis egy kicsivel több főhajtással
és figyelemmel. Sok családban az ő kezükben van a döntés, ők mondják ki a
végső szót. Ne féljenek, a ránk adott szavazat nem vész el, sőt csak a
MIÉP listájára leadott szavazat hasznosul igazán. A MIÉP ma az a csipetnyi
só, ami az egész rendszernek ízt és jelleget adhat. Ha MIÉP újra ott van
az Országgyűlésben, az nemzetközi konstelláció, komoly zavarodottság a
rontó hatalmasságok körében és életbevágó siker a magyarságnak. Méltó
válasz december 5-e szégyenére, intés a volt kommunistáknak, hogy semmi
sem tart örökké, nyomatékos figyelmezetés a gátlástalan liberalizmusnak,
hogy hátrább az agarakkal. A MIÉP visszajutása az a sikerélmény, ami erőt
ad az egész magyarságnak. Nekünk nincs pénzünk, mi a híveink áldozatos
munkájával terjesztjük ezt a kiadványt is, nagyon méltánytalan dolog
volna, ha ez olvasatlanul kerülne a szemétkosárba. Ha valaki elolvasta,
adja át másnak, vitassa meg vele, s csak akkor szavazzanak ránk, ha
meggyőztük Önöket. Füzetünk ez után a bevezető után a közelmúlt egyik nagy
eseményének az elemzését tartalmazza, majd pedig a "Rend programja" című
pártprogramunkat. Mit akarunk
tehát? Közösen kiküzdött rendet, mert csak a rend adhat nyugalmat,
biztonságot az életünknek, csak rendben boldogulhatunk. Az emberi élet
rövid, az öröm percei benne végesek, múlékonyak, de senkinek, egyetlen
rendszernek, egyetlen rossz demokráciának sincs joga még ezeket a múló
perceket, a gondtalanság, a meghitt együttlét, a szeretteink körében
kiteljesedő lét pillanatait elvenni, súlyos gondokkal megrakni,
nélkülözésekre kényszeríteni bennünket. Ez a program az élni akarás
felkiáltása. A nyugodt vasárnapoké, a jól végzett munka utáni kinyújtózásé
és a magyar tekinteté, amely végre megint a gazda szemével tekint végig a
hazán. Egyszerű program, egyszerű magyaroknak.

Csurka István