Budapest egyes kerületei tudomást sem vettek a nemzeti ünnepről. Újbuda útjain és panelházain sehol egy nemzeti színű lobogó. Október 23-án délelőtt üresek voltak az utcák. Délután sem zavarta nagy forgalom az embereket. Az Andrássy utat szinte kitakarították a rendőrök az autóktól. Az Operaházba Gyurcsányt várták estére. Kellett a rend. Délutánra az ég kegyes volt az ünnephez. Mint 49 évvel ezelőtt, most is vasárnap délutánra kék lett az ég, és enyhe az idő. Akkor, 49 évvel ezelőtt keddi napot mutatott a naptár. Most a hetedik napon, vasárnap ünnepelt, aki ünnepelt. A Hősök terén zászlóerdő, nemzeti színű lobogók, árpádsávos zászlók, MIÉP-es és Jobbik-os lobogók. A tér délután 3 órára rendesen megtelt. Többen, lényegesen többen voltunk most október 23-án, mint legutoljára augusztus 20-án. Hagyjuk a számokat, a notoriusan igazmondó Népszabadság úgyis csak majd pár száz főről beszél, ha beszél. Mi, akik jelen voltunk, láttuk, szép és nagy volt a felsereglés. A MIÉP-Jobbik összefogásának bejelentését követően ez volt a két párt első nyilvános szereplése, és ez elegendő vonzerőt jelentett az embereknek, hogy a Hősök terére látogassanak. Pedig kínálat volt bőven másutt is. A rituálé a szokásos körülmények között zajlott. A Himnuszt követően köszöntő szavak hangoztak el, melyben egy szerzetes paptanár délelőtti gondolatát ismételték meg. Október 23.-a szeretet ünnepe. Azon az októberen a magyarok egymás felé fordultak a szeretet, a segítőkészség jegyében. Csak a legelvetemültebbek fordultak a magyarok ellen. S az idén is a szeretet, a becsületesség jegyében született meg a MIÉP-Jobbik-Harmadik Út megállapodása a 2006-os parlamenti választásokon való közös szereplésre. Ezért volt tehát az ünnep is közös. A Hősök terén köszöntő hangzott el Toroczkay Lászlótól, a Hatvannégy Vármegye ifjúsági mozgalom vezetőjétől, aki ünnepelte a MIÉP-Jobbik összefogást. A magyar forradalom és szabadságharcra emlékező nagygyűlés első szónoka a fiatal pártelnök, Kovács Dávid volt. A liberalizmus elleni összefogás szükségességét indokolta tartalmas beszédében. őt követte Csurka István, a MIÉP elnöke. Mindkettejüket ovációval ünnepelte a közönség. Csurka István szűnni nem akaró Csurka! Csurka! skandálás után kezdett el beszélni, s rögtön történelmi párhuzamot vont 1956 és napjaink között. Az akkori rendszer, és a mai, a Rákosi és Gyurcsány-világ egymásra rímel diktatórikus országlásával. Mélyen elgondolkodtató - jelentette ki Csurka István ünnepi beszédében -, hogy miért is tűri a magyarság ezt a mostani rémuralmat. Szégyen ez, mindannyiunk szégyene. Csurka beszédét követően a színpadon felsorakoztak az ünnepi találkozó szónokai, szereplői, a közönség hosszan tartó tapssal ünnepelte a MIÉP-Jobbik-Harmadik Út megszületését, és köszöntötte az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét.